Szegregált élethelyzetek felszámolása Egerben

A projekt célja a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területen élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja.

A projekt tartalma

A projektet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Összefogás - fejlődjünk együtt Alapítvány és a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság alkotta konzorcium kívánja megvalósítani. A projekt fő célkitűzés, a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiával és a TOP_PLUSZ-1.3.2-23-EG1-2025-00001 (Szociális városrehabilitáció) projekt intézkedésével összhangban, azt kiegészítve a szegregált és szegregációval veszélyeztetett városi területen élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja.

A projektet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Összefogás - fejlődjünk együtt Alapítvány és a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság alkotta konzorcium kívánja megvalósítani.

A tevékenységek eredményeként, a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területen élők számára elérhetővé válnak

  • a foglalkoztatást,
  • a társadalmi integrációt,
  • a közösség fejlesztést,
  • az oktatást, iskolai felzárkózást,
  • az egészségügyi szűréseket,
  • az egyéni (adott esetben családi) fejlesztést és a folyamatos szociális munkát
biztosító programok.

A projekt megvalósítási helyszíne a KSH által, a 2011-es népszámlálási adatok alapján, Eger belterületén lehatárolt szegregátum és a hozzá szervesen kapcsolódó szegregációval veszélyeztetett terület (Szala városrész).

A projekt alapadatai

Operatív program Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz
Pályázati felhívás azonosítója és neve TOP_PLUSZ-3.2.1-23-EG1 - Fenntartható humán fejlesztések
Projekt azonosítója TOP_PLUSZ-3.2.1-23-EG1-2025-00001
Kedvezményezett neve Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Konzorciumi partnerek Összefogás - fejlődjünk együtt Alapítvány
Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság
A projekt címe Szegregált élethelyzetek felszámolása Egerben
A projekt kezdése 2025. 09. 01.
A projekt tervezett befejezése 2029. 04. 30.
Megítélt támogatás összege 183 243 090 Ft
Projekt összköltsége 183 243 090 Ft
Támogatási arány 100%
Uniós társfinanszírozási arány (alaponként) ESZA+ - 85%
Forrás Európai Szociális Alap Plusz